udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Gulácsy Albert
2007. október 30.
Nagyváradon elhunyt Gulácsy Albert színművész /Kolozsvár, 1918. jan. 22. – Nagyvárad, 2007. okt. 26./, a város díszpolgára, a Szigligeti-társulat örökös tagja, a váradi magyar színjátszás doyenje. 18 évesen lépett először szülővárosa színpadára, ami váradi bemutatkozást is jelentett, mivel a 30-as évek végén közös társulat játszott a két városban. Egy évig a bukaresti Alhambra revüszínház tagja volt, az énekes-táncos szerepekben fellépő bonvivánért rajongott a közönség. 1943-ban a nagyváradi Szigligeti Színházhoz szegődött, melynek 30 éven át, nyugdíjazásáig maradt tagja. Gulácsy Albert temetése október 31-én lesz a Rulikovszky temetőben. /Elhunyt Gulácsy Albert nagyváradi színművész. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./2010. július 10.
110 éve született Szabó Ernő
A nagy magyar színészdinasztiák egyik felejthetetlen képviselője, Thália erdélyi mindenesei közül a legkiválóbbak közé tartozik. A legendás Marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja, sokoldalú, rendkívüli az egyénisége. 1946 és 1955 között élt, dolgozott a Bolyaiak városában, színészként, majd főrendezőként is elévülhetetlen érdemeket szerzett, sok-sok élményteljes előadás meghatározó figurájává vált, a közönség egyik felkapott kedvence lett. Pedagógusként is alaposan rászolgált az elismerésre. Csörgheö Csuli, Farfuridi és számos más szerepe kitörölhetetlenül bevésődött a nézők emlékezetébe. 55 évesen települt át az anyaországba, és ott is hamar meghódította a színpadot. A magyar film nemzetközileg is elismert kiválóságává nőtte ki magát, egy évtized alatt sok-sok produkcióban remekelt. Legmaradandóbb teljesítménye Fábry Zoltán Hannibál tanár úr című alkotásában Nyúl Béla megformálása. Kisemberként lett igazán naggyá. Ezt a milliók hallgatta rádiós sorozat, a Szabó család Szabó bácsijaként csak tetézte, olyannyira, hogy közkívánatra az 1966-ban bekövetkezett halála után se szüntethették be a szerepét, Rajz János alakította tovább. Jelképesnek is tekinthető ez: ha végleg távozott is a földi létből s az életet jelentő deszkáról, a halhatatlanok közé került. Emlékét örökre megőrzi a színház- és filmtörténet.
Egyéniségét egy kedves marosvásárhelyi pályatársa, a Székely Színház örökös tagja, az idén 90 éves Szabó Duci visszaemlékezéséből kiragadott anekdotázó részlettel idézzük fel.
– Beszéljünk Szabó Ernőről. Marosvásárhelyi jelenlétét felmérve, színészként tarthatjuk nagyobbra vagy rendezőként?
– Mind a két minőségében rendkívüli volt. Csak ránéztünk és tudtuk, hogy mit akar. Kedves, közvetlen ember volt, ha kellett, szigorú is tudott lenni. Vérbeli színházi személyiség. Manapság azt mondanák rá, hogy totális színész. Tulajdonképpen mindenhez értett ebben a mesterségben. Igazi komédiás volt, prózát és operettet is játszott, de tragikus szerepben is rendkívül meggyőző tudott lenni. Vajszívű volt, egyszer mégis megbüntetett. A Gül Baba előadása zajlott. Nagyon meleg volt, a harmadik felvonásban a súgónőnk rosszul lett. Bemegyek a színpadra, lenézek a súgólyukba és ott látom Szabó Ernőt fehér atlétatrikóban, szőrös mellel, a nagy szemüvegével. Azt kellett éppen énekeljem, hogy "Ez ő, ez ő a..." és így tovább. Éneklés helyett sírva nevettem. Amikor vége volt, bejött az öltözőmbe és azt mondta: Tudod, hogy meg vagy büntetve. – Tudom, mivel? – Veszel nekem egy liter bort Cseh Gábortól. Na, így büntetett meg. De azt a látványt én soha el nem felejtem. Ellenállhatatlan volt ott, a lyukban, amint tornaingben a súgópéldányt böngészi azzal a nagy bögölyszemével. Nem voltam röhögős, de akkor nem bírtam visszatartani a kacagást. Vagy egy másik eset. Gyergyóban voltunk az Úri murival. A második felvonásban Lőrinczy Icuka, aki teljesen élethűen utánozott állathangokat, a darabban kellett kukorékoljon. Elkezdte, mire fel a környék összes kakasa abban az esti órában éktelen kukorékolásba fogott. Kovács engem szembeállított a közönséggel, rám borult és úgy kacagott, én meg csak álltam, azt se tudtam, mit csináljak. De persze a közönség is észrevette és kacagott. Sok kedvesség van egy életen át egy ilyen munkahelyen.
– Anekdoták, történetek sokasága szól arról, hogy a színészek a színpadon miképpen szokták megtréfálni egymást.
– Nálunk ez nem volt szokás, nem nagyon csináltak ilyesmit. De még Kovács Gyuriban volt ilyen hajlam, amíg beteg nem lett. Ő nagyon röhögős volt.
– Tényleg? A kívülálló őt mindig nagyon komolynak, távolságtartónak vélte.
– Jaj, ha elkezdett kacagni, nem tudott megállni. A bukaresti nagy vendégszereplésen a muskátlit kezdte rágni, olyanokat csinált. Aztán, amikor kezdett baj lenni a szívével, eléggé megkeseredett.
– Az előadás szent és sérthetetlen volt?
– Nemigen történtek viccelődések, még Andrási Marci bohóckodott néha, amikor megengedhető volt. Az egyik ilyen eset ma már anekdotaként forog közszájon. 1954-ben Szabó Ernő felújította a nagy sikerű Gül Babát. Emlékszem, Gulácsy Albertet is lehívták Nagyváradról, a szubrettszerepet én kaptam, természetesen fellépett Marci is. Egyik alkalommal előadás közben éppen a svájci futball- világbajnokság nagy csatája, azt hiszem, hogy a magyar- brazil meccs zajlott. Kint a fiúk hallgatták a rádiót, majd az egyik bekiáltotta a végeredményt: Ne búsulj, kis gazdám, győztünk 4:2-re! A közönség persze, vette a lapot, nagy taps, nevetés fogadta a hírt. Tompa egész hónapra megbüntette a vétkest.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)
lapozás: 1-2